A következő címkéjű bejegyzések mutatása: esne. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: esne. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 19., hétfő

vannak dolgok

amikre soha nem lehet felkészülni,

gondolni is rossz rá, úgyhogy óvatosan csak másodpercek töredékéig engedjük állomásozni a fejünkben

de végső soron csak a meglepődést spóroljuk ki.

a döbbenet mindig be tud jönni az ajtón.

krízishelyzetekben hatványozottan jó, ha a hit nyitja-csukja az ajtót...


2011. december 15., csütörtök

állatos életen innen és túl

amikor nyáron Leáék nálunk voltak, mondta nekem: "Encó, pont te..." Igen, nekem is vicces volt a gondolat, hogy pl. tyúkokat tartsunk. De rászoktam a házitojás ízére - volt honnét hozni, ugye, az ingázás pozitív oldala... és bevállaltam. Mondjuk nem így kezdődött a tyúktartós történetünk, de mindegy, mert ezzel az indoklással vettünk tavasszal csirkéket. 20-ból vagy tíz kakas volt, a kakasból "szerre" leves lett. Azért egy szép nagy kakast, nagyhangút meghagytunk, mert szerettük a hajnali kukorékolást. Emlékszem, milyen nagy szó volt ősszel, amikor először hallottunk kukorékolást :D mindenkinek újságoltuk. hiába no, városiak maradtunk :)
aztán a kakas kezdte félteni tőlünk a tyúkjait és minden ok nélkül támadott - hátból, oldalról, elölről - míg ez lett a veszte. Karácsonyi leves lesz belőle! Van viszont egy olyan tyúkunk, aki az erdőben is simán megélne, olyan magasságokba felküzdi magát, mint az ól és a garázs teteje. Emiatt egy hétig sántitott, de már rendbejött a bokája :D

Volt három cicánk is: Füstös, Kormi meg Foltos. Kormi elcsavargott, de a másik kettőt biza megsirattuk. Füstöst még a nyáron, amikor túl közel került a kutyákhoz. Foltos maradt, ő lett a kedvenc, tiszta fekete volt, csak a nyakán volt egy aprócska fehér folt. Rettentő ügyes volt, minden ajtót kinyitott, kajtárkodott, vadászott és kikövetelte napi simogatásadagját. Megvolt a helye a kedvenc fotelon, tudta, h a csörgedező hang a fűtésrendszer bekapcsolását jelzi és ilyenkor felkereste msodik kedvenc helyét, a meleg csövek alatt. Kedden sajnos ő is elfogyasztotta nemtudomhányadik életét, meghalt.

Volt még ugye a szép kis golden kölyökkutyánk, Mazsola. Képzeljétek, megtaláltuk, két hónap után. Az új gazdija viszont nem adta vissza, Bálint meg nem akart cirkuszolni valakivel, akinek csak szája van, de füle nincs.

Maradtak hát a tyúkok, és a mostmár napi 5 tojás. de hiányzik a nyávogás, ugatás, kukorékolás. a válogatott udvari társaság, a mindig lábam alatt mászkáló cica, a ránkszökő, folyton megszökő Mazsola. Sőt, néha még az oldalról, sárga szemmel, sandán pillogtató, harsány hangú kakas is.

2010. július 22., csütörtök

mikor én vagyok

a citrom, akkor van a baj.
napok óta citrom vagyok. kisebb-nagyobb szünetekkel.
leginkább amiatt, hogy annyi tanulnivalóm van, és a véglegesítő vizsga. nem akarom!!!
sokminden belém szorul, nem vagyok jó, stb.
bármilyen bajom van és morgolódok, vagy már morgolódni sem, ... de belül szétvet... aztán este imádkozom. és mindig egy pillanat alatt látom, hogy nincs igazam.

gyümölcsöt kellene cseréljek. kell valakinek egy citrom?

érdekes, hogy tegnap miközben tortáért mentünk, Krisztiánnal, az ő szülinapi zsúrjára (ami inkább torta- és fagyi evéssel egybekötött játszóház volt igaziból), átbeszéltük, hogy miért is kell nekik Annyit (ugyebár milyen rengeteget kértem tőlük!!!) dolgozni (igen, így mondta), szóval míg átbeszéltük, kiment a gőz belőlem. Nem ez volt a szándék, de ez történt közben :) és letisztult valami bennem.
az az igazság, hogy ma már csak kicsit voltam citrom. ezért tudok már írni róla.
de annyi biztos, hogy mindig legrosszabbkor vagyok citrom.

jut eszembe,
a citrom virága viszont nagyon szép, és illatos is...
Orange Blossoms

2010. június 26., szombat

képzelődöm,

hogy minek is nekem képződnöm. Bár ne képzelődtem volna, és most nem kellene készüljek sehova.
Indulás előtt mindig ilyen hangulatom van, nehéz itthon hagyni a kicsit, még akkor is, ha már nagyobb.
Beiratkoztam valami továbbképzőre, úgyhogy holnap este vonatrtra ülök és megyek Brassóba egy hétre. Hotelben alszom, más főz rám, én meg tanulok remélhetőleg. ha nem, hát gyakorolom a román tudásom :D más pénzén.

attól, hogy viccelődök, még nincs jókedvem, nehogy becsapjon bárkit is ez a könnyed hangvétel.
az a legszörnyűbb, hogy tiszta önként jelentkeztem, és emiatt most nem mentem Gryllusz koncertre, mert tanulnivalóm van.
meg Bálint nélkül sem volt kedvem.

miféle hangulatember vagyok itt szombat délután, hogy nem megyek egy ilyen koncertre, miközben más örülne, ha az ő városában lenne??! tudom, tudom :(
de ha esik az eső... és senki sem szól, hogy "akarsz jönni velem?"
most biza csak így mennék ki, ha valaki kirángatna.
utoljára azt hiszem télen rángatott ki valaki koncertre. és jól tette. hol vagy, valaki?

2010. június 4., péntek

újabb tál lencse meg a tojások

mindez a sztrájk kapcsán.
Szerintem az érettségiztető kollégák eladták jogaikat (és a miénket is vele együtt, meg a sztrájk sikerét) egy tál lencséért.
Mindig elszomorít, ha azt kell lássam, hogy a polgári öntudat és a változtatásba vetett hit olyan gyenge, hogy még hitnek sem nevezhető. csak azt nem tudom, mi kell ennek a népnek, hogy kimozduljon a holtpontról?
Ma őszintén sajnáltam a szakszervezet képviseletét vállaló kollégámat.

A tojás meg úgy jön ide, hogy a sztrájk lefújtával már vártam az első székely poént ennek kapcsán. A titkárságig kellett csak mennem érte :D
a drága titkárnőnk ugyanis - akitől a friss házitojást szoktam venni- azt mondta, felajánl 50 tojást annak, aki felmegy Bukarestbe tüntetni és Băsescu-hoz vágja őket. Ami tojás marad, azt megvehetem...

s akkor jön az igazgató mosolyogva, hogy a pszichológus kolléga mondjon valami jót...
Mit mondhattam volna? Hála Istennek a Gondviselő nem változik.
És még mindig a szegények oldalán áll! Aki nem hiszi, olvassa el Ézsaiás könyvét.

2009. november 5., csütörtök

tolvajság


előre szólok, melankóliás (tudom, hogy nem így kell mondani, de így szebben cseng a fülemnek) bejegyzés következik, ami nem attól van, hogy a Lina kanyar után nem látni semmit a ködön kívül - belül? alul?...

szomat délután. rég nem volt nyüzsgős, csöngetős, most ki? az délután. Vidámsággal, beszélgetésekkel, lelkes beszámolókkal. itt vannak a srácok is, akik "az átkosban" - nem, rögtön utána születtek - úgy számolom - és kórházból - otthonba (otthonba?? na ne) - másik otthonba - intézetbe-és ide-oda kerültek. Most Csíkban vannak, mert iskola, meg bentlakás... hétvégére előre kiadják nekik a száraz kaját, mert ugye nincs tanítás, nincs főzés sem a "kantinban". szóval itt vannak, vidámak. aztán újra csöng - a telefonom, aztán ennek következménye egy gyors rendrakás a gyerekszobarészlegén a nappalinak, hogy lehessen beinvitálni a ritka vendég barátnőt. a fiúk segítenek, szépen megkeresik a helyét legónak, fakardnak, építőkockáknak, könyveknek, ceruzáknak. elégedetten néznek szét, közben valamelyik azt mondja:

"szóval ilyen... amikor a gyerekszobában elteszed a játékaidat. mintha a miénk is lenne...
nekünk még azt az ajándékot sem engedték magunkkal vinni, amit az angyal hozott. Akkor minek adták ide? el sem kellett volna fogadnunk. értetlenkedve kérdezek vissza, mire a megdöbbentő magyarázat: azt mondták, a játékok leltáron vannak, vissza kell adni őket.

hhhhhhhhhhhhh

összetörtük őket. most mit fognak csinálni a leltárjukkal?..."

mennyi ilyen történet van ezekben a soha fel nem növő, soha nem is volt gyerekekben?

2009. október 27., kedd

nincs unalom


Kedd a kedvenc napom: csak tizenegyre megyek a dolgozóba, s ha hozzáadjuk, hogy az órát is visszavittük... :D egy álom!
Miután az összes fiú elment itthonról, Dvd-t néztem, melegítettem a szívem...(DREAM ON SSQ) ez aztán a jó dolog :) azutá nyugodtan elértem a találkára, autóval oskolába... kicsit ködös volt, modom épp a kolléganőmek, hogy milyen jó, hogy nem esik - nos, egy óra múlva már esik is :)

ilyen volt az időjárás az elmúlt hetekben: hó, eső, hideg, meleg... a hó előtt még sikerült észrevennem egy olyan fát, amelyiknek levelei pöttyösen fakultak ki!!!

sokat autózom mostanában. sok elütött állatot is látok... amikor a koncertre mentünk, sajnos ezt láttuk a Hargitán:

bocsi a horrorért... ha erre jösztök, vigyázzatok a mackóinkra!

2009. május 2., szombat

mert anya sem

ma délután nem mentem sehová. Délelőtt még a klubba - késve- hogy segíteni tudjak, ha kell (nem kellett, Tami nagyon ura volt a helyzetnek, nem úgy, mint valamikor néhány hete én) elmentem és aztán semmi. Majdnem elmentünk ki a zöldbe, de megjütt újra az eső, a szél, és hirtelen rám jött, hogy én nem megyek. Ezen a héten napról-napra halogattuk a takarítást, aztán most már nem tudtam tovább.
Egész nap anya járt a fejemben, meg a hiánya. Aztán arra gondoltam, hogy ha így állna az ő lakása mint a miénk, anya biztos nem menne! Máris könnyebb volt eldönteni, hogy maradjak és takarítsak. a sírós emlék most a citrom, a lábatlankodók nélküli takarítás a limonádé :)

annak idején még otthon, lányként, ha valamilyen rossz tulajdonságomra felhívták a figyelmemet, megtörtént, hogy viccesen rámondtam:"atyáinktól örökölt hiábavaló természet" :)

aztán már a saját házamban, szembesülve hibáim vagy mulasztásaim, tévedéseim következményével már azt mondtam: "nem vagyok jobb az én atyáimnál"...

ma úgy gondolom, nem vagyok még olyan sem :(

talán az igazsághoz most vagyok legközelebb!

2009. március 9., hétfő

mama, kérlek

ez a bejegyzés inkább anyák napi, de én igazán nem tehetek róla, hogy március 8 -margóján történt meg, vagy hát lehet, hogy mégis tettem érte, de az biztos, hogy nem sokat.
Nők napja szombatján feljöttek hozzánk a srácok (Albi, Atti és Rudi - egyikőjük a "karácsonyi fiú", a másik kettő barát, szobatárs) ligrettózni, meg csak úgy, egyet - ahogy itt szokás :) vagyis hát ennél több céljuk is volt, mert mindhárman virágot hoztak nekem, és felolvastak egy anyáknak szóló verset. annyira meghatott a figyelmességük és az, amilyen verset mondtak, kerestek ki - olyan szavak vannak benne, hogy anyácskám, édesanyám, kedves, édes - hogy nekik soha nem volt egy igazi, akinek tényleg ezeket mondhatták volna és mégis bennük vannak ezek a számukra kimondhatatlan szavak, és kikívánkoznak. mint akik meg akarják ízlelni, milyen lenne, ha igaz lenne. az milyen érzés, és milyen érzést vált ki...
milyen keveset tettem azért, hogy nekem ezt a szót mondhassák!

nem is tudom, honnan van pénzük virágot venni, hiszen még szinte gyerekek, suliba járnak, bentlakásban laknak - és ők nem mennek haza hétvégére... kérdem tőlük, hogy ebédeltek-e, mondják igen. és a faggatózásomra kiderül, hogy zsömlét valamivel.

aztán jön a vasárnap délután - gyüli - és ők most már négyen- énekelni akarnak és köszöntőt mondanak és saját kézzel készített képeslapot osztanak. ekkor hangzik el a dal első versszaka, hogy mama, kérlek meséld el nekem...

a közös énekléshez pedig megkeresték azt, hogy "Atyám két kezedben, csak ott lakhatom"
mi is lenne velünk emberekkel, ha nem lenne Atyánk az Isten, ha nem tanítana meg szeretni, és nem válna családunkká az ő családja?

2008. december 3., szerda

volt, nincs






magammal vittem a fényképcsinálót ma a suliba, hogy megmutassam, mekkora a hó, meg milyenek a fák, meg a bogyók, és amit még látok. persze nem fényképeztem le semmit. ott. és dolgozni is alig dolgoztam. na nem azért,m mert mindenki rendbejött és kifogytam volna a kliensekből, hanem mivel egységes dolgozatírás volt, mindenkinek fontos és sürgős dolga akadt, a gyerekeket - akik épp nem kellett dolgozatot írjanak-hazaengedték, nekem meg aszonták, pihenjek. hát hazajöttem az 1 ürás vonattal. zsófolt volt. nem mintha idegesített volna, csak megemlítettem én is, mert ez az igazság. hogy ne legyen teletűzdelve ez a blogbejegyzés is ünfeltárulkozásokkal. maradjunk a tényeknél. aztán a városban, a vonatról leszállva megpillantottam a Sumákeres buszt, hát mégis előkerült a képcsináló. és akkor még lefényképeztem néhány zúzmarás fát, bokrot, ereszinövényt :) amolyan tanulmányként, a levelekről zúzmarás állapotban. de az is lehet, hogy a puszta tény- meg helyzet megörökítésen túl a tudatalattim irányította mozdulataimat, hogy megragadjam, amit lehet, ami van, de nemsokára már nem lesz. azt mondom, lehet... délután ugyanis eleredt az eső. úgyhogy nincs már szép zúzmarás fa kinn. csak a sírás itt benn, mert Babónak ilyen kedve van, hiába nem lenne oka rá. csinál ő. csak. mert. és ezt el is mondja. hogy csak. mert. meg azért. nyafogógép. aztán le kellett volna adjak egy cikket november végéig. vagyis kettőt. egyet adtam csak le. várom a szemrehányást, tapintatosat, persze, nehogy megharagudjak, de azért nézzem már meg a naptárt. s akkor hiánycikk itt még a vidámság, a kedves szó, előzékenység, pozitív hozzáállás. áj em lenni fáradt a sok rinyálástól amit a kicsi produkál, a marakodástól, amit a nagyobbak leművelnek, a románozástól, amit nekem (vagy Bálint, vagy mindkettőnk) kell leművelni és az eredménytelenségtől, amivel két nap után rendszeresen szembesülünk. és soha nem hagynak engem nyugodtan a gép előtt. se írni, se olvasni, se híradót nézni, se filmet nézni, se meghallgatni a cd-t amit kaptam. na, ez egy ilyen nap. hiányolom a humoromat. a csendet. a A a mindent, amit nem is jut eszembe. feeling blue. esik az eső. legalább nincs köd.

2008. május 7., szerda

nemszeretem napok

Biza, ilyenek is vannak... amikor nem fog rajtam a munka, a vidámság se nagyon, nincs kedvem Igét olvasni de lelkiismeretfurdalásom van miatta ésígytovább. Azért mindjárt fogok.
Minek nekem külön gyóntató oldal, amikor itt a sajátom? úgysem olvassa rajtam kívül senki , a kivételeknek meg tiszteletem! :)

Gyakran gondolok édesanyára. Érdekes, nem vagyok benne biztos, hogy amíg élt, jutott-e ilyen gyakran eszembe. Azt hiszem nem kell attól félnem, hogy egyszer már nem lesz része az életemnek. mindig is benne lesz. Olyan furcsa, hogy a másik ember fájdalmát át lehet érezni, és mégse. És mégis... a hozzád legközelebb álló is távol van amikor erről a fájdalomról van szó. Kicsi anyukám... tegnap az aranyról olvastunk a fiúkkal lefekvés előtt, és megint te jutottál eszembe - az aranyutcákról, amelyeken jársz. Biztosan kacagsz... a kacagásod, a mosolyod, a szemed csillogását ilyenkor jól ismerem.
az is érdekes (nekem), hogy ide könnyebben írok róla, mint a Yahoos blogomra. a gyász annyira intim dolog, avatatlanok szeme elől ezt is féltjük. védem ezt a részét a szívemnek. Nem zárkózom el, nem, de az ajtó ilyenkor azért behúzva, és csak akkor lehet bejönni, ha én már kimentem a szobából... tesókkal lehet(ne) erről szabadon beszélni, kicsit elpityeredni, könnyet szárítani. Lea bejegyzései mellett pl mindig elpityeredek. Olyan messze vagyunk egymástól, hogy az borzasztó. pedig csak néhány száz kilométer.

azon is gondolkodtam, hogy milyen szelídíthetetlen dolog a halál. Annyi ember, annyi generáció, annyi év, és mindenki átesik rajta, mindenki. Mindenkinek fáj, mindenki megpróbál továbblépni, feldolgozni, eldolgozni? merthát valahogy csak kell élni utána is. És arról még nem is szóltam, hogy a halál mindannyiónk fölött ott lóg, mint Damoklész kardja. nincs mit csinálni mégse.
Akárhogy védem az enyéimet, csak ember vagyok. féltem őket, és mégsem élhetek örökös félelemben.
nem is olyan könnyű emberként élni...

látogatók 2009 jan 28-tól


View My Stats