mama, kérlek

ez a bejegyzés inkább anyák napi, de én igazán nem tehetek róla, hogy március 8 -margóján történt meg, vagy hát lehet, hogy mégis tettem érte, de az biztos, hogy nem sokat.
Nők napja szombatján feljöttek hozzánk a srácok (Albi, Atti és Rudi - egyikőjük a "karácsonyi fiú", a másik kettő barát, szobatárs) ligrettózni, meg csak úgy, egyet - ahogy itt szokás :) vagyis hát ennél több céljuk is volt, mert mindhárman virágot hoztak nekem, és felolvastak egy anyáknak szóló verset. annyira meghatott a figyelmességük és az, amilyen verset mondtak, kerestek ki - olyan szavak vannak benne, hogy anyácskám, édesanyám, kedves, édes - hogy nekik soha nem volt egy igazi, akinek tényleg ezeket mondhatták volna és mégis bennük vannak ezek a számukra kimondhatatlan szavak, és kikívánkoznak. mint akik meg akarják ízlelni, milyen lenne, ha igaz lenne. az milyen érzés, és milyen érzést vált ki...
milyen keveset tettem azért, hogy nekem ezt a szót mondhassák!

nem is tudom, honnan van pénzük virágot venni, hiszen még szinte gyerekek, suliba járnak, bentlakásban laknak - és ők nem mennek haza hétvégére... kérdem tőlük, hogy ebédeltek-e, mondják igen. és a faggatózásomra kiderül, hogy zsömlét valamivel.

aztán jön a vasárnap délután - gyüli - és ők most már négyen- énekelni akarnak és köszöntőt mondanak és saját kézzel készített képeslapot osztanak. ekkor hangzik el a dal első versszaka, hogy mama, kérlek meséld el nekem...

a közös énekléshez pedig megkeresték azt, hogy "Atyám két kezedben, csak ott lakhatom"
mi is lenne velünk emberekkel, ha nem lenne Atyánk az Isten, ha nem tanítana meg szeretni, és nem válna családunkká az ő családja?