magammal vittem a fényképcsinálót ma a suliba, hogy megmutassam, mekkora a hó, meg milyenek a fák, meg a bogyók, és amit még látok. persze nem fényképeztem le semmit. ott. és dolgozni is alig dolgoztam. na nem azért,m mert mindenki rendbejött és kifogytam volna a kliensekből, hanem mivel egységes dolgozatírás volt, mindenkinek fontos és sürgős dolga akadt, a gyerekeket - akik épp nem kellett dolgozatot írjanak-hazaengedték, nekem meg aszonták, pihenjek. hát hazajöttem az 1 ürás vonattal. zsófolt volt. nem mintha idegesített volna, csak megemlítettem én is, mert ez az igazság. hogy ne legyen teletűzdelve ez a blogbejegyzés is ünfeltárulkozásokkal. maradjunk a tényeknél. aztán a városban, a vonatról leszállva megpillantottam a Sumákeres buszt, hát mégis előkerült a képcsináló. és akkor még lefényképeztem néhány zúzmarás fát, bokrot, ereszinövényt :) amolyan tanulmányként, a levelekről zúzmarás állapotban. de az is lehet, hogy a puszta tény- meg helyzet megörökítésen túl a tudatalattim irányította mozdulataimat, hogy megragadjam, amit lehet, ami van, de nemsokára már nem lesz. azt mondom, lehet... délután ugyanis eleredt az eső. úgyhogy nincs már szép zúzmarás fa kinn. csak a sírás itt benn, mert Babónak ilyen kedve van, hiába nem lenne oka rá. csinál ő. csak. mert. és ezt el is mondja. hogy csak. mert. meg azért. nyafogógép. aztán le kellett volna adjak egy cikket november végéig. vagyis kettőt. egyet adtam csak le. várom a szemrehányást, tapintatosat, persze, nehogy megharagudjak, de azért nézzem már meg a naptárt. s akkor hiánycikk itt még a vidámság, a kedves szó, előzékenység, pozitív hozzáállás. áj em lenni fáradt a sok rinyálástól amit a kicsi produkál, a marakodástól, amit a nagyobbak leművelnek, a románozástól, amit nekem (vagy Bálint, vagy mindkettőnk) kell leművelni és az eredménytelenségtől, amivel két nap után rendszeresen szembesülünk. és soha nem hagynak engem nyugodtan a gép előtt. se írni, se olvasni, se híradót nézni, se filmet nézni, se meghallgatni a cd-t amit kaptam. na, ez egy ilyen nap. hiányolom a humoromat. a csendet. a A a mindent, amit nem is jut eszembe. feeling blue. esik az eső. legalább nincs köd.
1 megjegyzés:
Múlt este én is hogy örültem a hónak, rohantam ki a gyerekekkel fényképezni, na meg azért, mert már nem lehetett bírni a nyígást...T. is csak ült az asztalánál, és mondta, hogy fárasszam le őket, de nagyon. Mondjuk, szerintem ilyeneket minden nap lehetne írni a blogba. És akkor már akkor este elkezdett esni az eső, arra a szép hóra...reggelre meg minden sár lett...és akkor arra gondoltam, hogy ez most pont olyan volt, mint az én időnkénti érzelmi viharaim, meg feelingjeim. De hogy mégis, legalább lett néhány elmosódott kép, és egy csomó vizes kabát, nadrág, és T.-nek legalább nyugta volt egy kicsit, és hogy most tulajdonképpen boldog vagyok, csak nem tudok róla.
Megjegyzés küldése