dal

a nőiességről gondolkodva, olvasva, készülgetve (nekifogtam egy olyan könyvnek, h Farkasokkal futó asszonyok... -meseanalízis, stb) tudatosodott bennem, hogy régebben (néhai lánykoromban) gyakran volt az az érzésem, hogy van egy dal, amit el kéne énekelni, de még nincs megírva. Valahogy volt egy kiénekeletlen valami bennem, egy megfogalmazhatatlan mondat, vagy méginkább valami olyasmi, amihez nem elég a szó, ami csak dalként igazi. 
S most ráébredtem, hogy már nincs ez az érzésem. nem tudom az okát - talán azóta elénekeltem azt, ami bennem volt más módokon - szüléssel, gyerekneveléssel? - de tény, hogy az a kimondhatatlan már (most?) nem szorul itt benn.

s nem tudom eldönteni, hogy ez vajon jó-e. :-) 
hiányérzetem kellene legyen, kellene egy új dal?

vagy elfáradtam, és nem énekel a szívem? hogy ne mondjak rosszabbat, kiürült a szívem?

Vannak családok, ahol a dal otthon van. azt gondolom, hogy a bibliai Zakariás és Erzsébet otthona ilyen volt. Ott fakadt dalra Mária, ott verte a ritmust már az anyaméhben Keresztelő János, és Zakariás is énekelt. 

áldottak és dalolók :) ?