gyermeknapon akkora bókot kaptam,

hogy életemben még nem. ráadásul ez most tényleg úgy jött össze, hogy aki mondta, nem tudta, hogy bók lesz belőle.
csíkszeredában ugye komolyan mentik a néphagyományokat, ápolják, a kicsikkel is megszerettetik, ésígytovább. és akkor mindezt a nagy igyekezetet én régebbi tévés munkámból adódóan megörökítettem, a főfőket meginterjúvoltam meg amit ilyenkor tenni kell, minden. Szóval ekkora bevezető kell ahhoz, hogy bebizonyítsam, nem akartak bókolni. Az egyik interjúalanyommal futottunk össze a gyereknapon. Ő a játszóház egyik szervezőjeként volt jelen, én meg vittem a srácaimat ugye. legyen nekik is gyereknapjuk. :D
aztán az egyik asztalnál Péter munkához lát, mi meg beszélgetni kezdünk. és azt kérdezi tőlem, hogy "hoztam a testvéremet?" nem volt nálam mikrofon, akkor minek az apropóján lehetek ott, ugye...
én meg kacagok, hogy nem, a fiaimat hoztam a játszóházba.
az a helyzet, hogy Kati még a karikagyűrűt sem nézte ki belőlem, nemhogy a három gyereket :)
ez jólesett. de főleg meglepett.
szóval így állunk. a fodrászom azt mondta, öt évet simán letagadhatok. ezek után úgy nézem, akár tízet is:D rendben.

amúgy semmi bajom az éveimmel. amíg nem látszanak mind rajtam, addig főleg:) de a blogidentitásom enyhén zavart, mivel eltűnt a színeket felkínáló kocka itt nekem, és nem tudom zöldre festeni a betűket. (Józsi tudnál segíteni nekem?)

Tudtál, köszi! :D

egyszer még becsapott engem így a gép, de most nem jutott eszembe, hogy ellenőrizzem ezt a kockát. a kódolást hagyom másra... Szóval köszönöm. Minden elismerésem azoké, akik ilyen gyorsan lereagálják uncsijuk elképesztően banális bajait, méghozzá pozitívan, cikizés nélkül. Szóval itt egy bók, szándékosan, direkt neked Józsi! :D