aztán tegnap kaptam (közvetett módon, mert Adél olvasta fel az ő üzijét) egy imára buzdító felszólítást 22 misszionáriusért, akiket a tálibok elfogtak és halállal fenyegetnek, ma ugyanazt az üzenetet megkaptam kétszer sms-ben, románul, ugyanazzal a befejezetlenül hagyott szóval, hát kezdett határozottan gyanús lenni a dolog. nem annyira az igazságtartalma, inkább az, hogy nincs semmi részlet, időpont, ilyenek-
Utánanéztem a neten, és találtam is egy cikket pontosan 22 koreai misszionáriusról, akiket a tálibok elfogtak és halállal fenyegettek. a cikk megjelenési dátuma 2007 juli 21. ez a kép indulásuk előtt készült.


aztán még keresgéltem, és megtudtam, hogy mégis inkább 23-an voltak. én a képen 19-et számoltam meg. kettőt kivégeztek, kettőt elengedtek, a többiért pedig a koreai kormány váltságdíjat fizetett. Érdekes történet, és az is, amit az újságírók kommentárként hozzáfűztek a cikkekhez...
az igazság az, hogy megrendített azért a hír, és imádkoztam is értük. mind fiatalok! és most is megrendülten olvasom a másik cikket. találni a neten több bizonyságtételt olyan keresztyénekről, akik szenvednek napjainkban Krisztusért.
lazábbra fordítva kicsit a szót:
tanulság1: koreától romániáig az sms-imalánc másfél év alatt ér el :)
tanulság2: tényleg nem rossz, ha mondjuk másfél éven át ezrek imádkoznak érted. azt hiszem megfontolom egy ilyen sms-lánc elindítását :D legalább három nyelven :D
4 megjegyzés:
:)))) az egyik koreai legyen ám! :))
tudsz te valamit... azóta még javítottam a pószton, és lám lám, mind az!
2x kaptam meg ma ezt az sms-t. Imadkoztam ertuk, de tovabbitani nem tovabbitottam, mert nem tudtam mennyire aktualis...
hogy te milyen ügyes vagy Encó, hogy utánna néztél. Én is kaptam ilyen üzenetet messengeren, s gondoltam, hogy van valamilyen valós alapja, csak nem tudtam részleteket róla. Így én is köszönöm, hogy kibogoztad.
Megjegyzés küldése