Kérdezem a tinilányt: milyen nagy bűnöd van, amiért vállalod a búcsút? a válasza valamiért meg sem lep: "Nem azért megyek, csak szeretem, ... a társaság..."
annyira jellemző világunkra, hogy mindent megfosztottunk tartalmától.
Mondjam el, mennyire kiábrándultam, amikor a többtízezres tömegben olyan keveset láttam, akit valóban érdekelt amit mondanak, prédikálnak egy búcsún? Hogy dühített, hogy vásár az egész, és nem tehettem róla, hogy Jézus templomtisztítása jutott eszembe? (nem idén volt, tegnapelőtt nem mentem fel a hegyre)
hogy vérbeli protestánsként zavart, hogy református lelkész menetelt elől a kordonban? Tudok én a toleranciáról, de méginkább a gerincességről. Tudok az ökumeniáról, de arról is, hogy a közös dolgokat hangsúlyozzuk, amiben meg nem hiszünk arra nem bólogatunk. talán azért kiábrándító, mert ilyenkor meglátszik, még neki sem fontos, mit hisz...
megvan hitnek, vallásnak helye az életben - de hol?
nem kellene műsor legyen az egész
mert a hit nem érzés dolga,
nem jóérzés,
nem blabla
az igazi hit ÉLET
2 megjegyzés:
erre csak annyit tudok mondani, hogy ertem mirol irsz.
igy vagyok most az uj belsovel amit az imahazban letre hoztak. egeszen durva es serto, hogy a kenyelem mikent mutatkozik meg... hidd el, hianyolom a regi padokat.
Ez a blogod is igazi encós. Örvendek neked és ez újabb irományodnak. Te csak írj, mi élvezzük!
Igaz, az igazi hit Élet!
Megjegyzés küldése