minden verbalitásom ellenére észrevettem, hogy nehezen szólalok meg elsőnek. Akarom mondani gyüliben. mire én is imádkoznék hangosan, vége és áment mondanak. Bibliaórákon is gyakran van, hogy utoljára szólalok meg, haegyáltalán. néha nagyon nem jó ez. néha biztosan hálásak érte a testvérek :) csak nem tudják. Ha még tudnák is, hogy épp akartam mondani valamit, csak későre nyitottam meg a számat... még jobban örülnének!
lehet, hogy lassú vagyok. lehet, hogy kényelmes. lehet, hogy félek véleményt nyilvánítani. lehet, hogy már nem tartom érdemesnek.
mondjuk az is gond, hogy sokáig nincs semmilyen visszajelzés. így nem tudom, van-e igény arra, hogy megosszam gondolataimat, vagy nem. Székelyföldön sokkal "férfiasabb" a gyülekezeti élet, mint Váradon. Ott valahogy egyenrangúakként voltunk kezelve, még ha a vezetők ott is a férfiak voltak. (amivel nincs bajom) De értékelték ha szóltunk, elvárták, hogy "szolgáljunk", a gyűléseken, megbeszéléseken is számított, mit gondolunk.
azt hiszem, elméletben itt is így van, és a ffiak hevesen tiltakoznának az ellen, h nem kezelnek, nem tekintenek egyenrangú feleknek, de a valóságot másképp élem én meg. és az igazság inkább ott érhető tetten.
1 megjegyzés:
miert nincsenek megjegzesek,akik elolvastak nem kuzdenek hasonloval? en azert szoktam szolni a gyulekezetben mert:indit a Lelek;van ugy,h mas senki nem szol;ugy neveltek, mar kicsi koromtol kezdve,ahogy beszelni tudtam, szolgaltam a gyulekezetben.
Megjegyzés küldése