Állok ma (erős túlzással) reggel a buszmegállóban, be akarok jönni dolgozni - kivételesen nem utolsó pillanatban. Ismeretlenek és csak kicsit ismerős szomszédok suhannak el mellettem az úton, autóval (két éve - lassan három- lakunk itt, a város szélén, s én arcokat még csak-csak, de autókat nem szoktam felismerni :) )
Aztán megáll egy meggyszínű áramvonalas autó, egy fiatalember gombnyomással lehúzza az anyósülés felőli ablakot - ahol én állok, és kedvesen kiszól, hogy ebben a rendkívüli időszakban nincs buszjárat.
Megköszönöm, hogy szólt, aztán továbbhajt.
Amikor láttam, hogy lassít, épp azon gondolkodtam, h idegen autójába beülnék-e, ha felajánlaná, hogy bevinne a városba (gyalog 50 perc kell a munkahelyemig, és fagypont alatt van még a hőmérséklet). Nem jutottam el addig, hogy kitaláljam a választ, mert a párbeszédünk nem ebbe az irányba kanyarodott.
Azért kicsit rosszulesett, hogy nem ajánlotta fel.
abban egyeztem ki magammal, hogy megeshet, a huszonegyedik században nagyobb udvariasságnak számít, ha valaki megóv attól, hogy hülyét csinálj magadból és olyan buszt várjál, ami nem jön. Mert tájékoztatás a buszmegállókban nincs...
ui. azért bejöttem dolgozni...hazaléptem, sapkát, kesztyűt vettem elő, garázsból ki a biciklit és betekertem. A boka zoknimat sajnos nem cseréltem le hosszabbra.
1 megjegyzés:
Ez a meggyszínű áramvonalas autós fiatalember,úgy viselkedett,mint az igében: ha éhezik,fázik,azt mondjátok:menjetek el lakjatok jól,melegedjetek meg.Vagy imádkozunk:"Uram látogasd meg azt a beteget",ahelyett,hogy elmenénk. De tényleg,mi lehetett a fejében,úgy gondolta,ennyi tájékoztatás elég segítség?
Megjegyzés küldése