lovas huszárnak lenni! Eddig lovag akart lenni Bálint ha megnő, de a tegnapi ünnepség óta átgondolta terveit és korrigálta azokat. Lovashuszárfőnök lesz :D
tegnap egész nap ünnepeltem! fél tíztől este nyolcig két megszakítással ünnepségeken vettem részt. Énekeltem háromszor a magyar himnuszt, négyszer a székely himnuszt. egy évre teljesítve is van a terv. előre megírt terv nem is volt, de így utólag könnyű lesz megírni.
este a Gáll Sándor szobornál találkoztam Krisz osztálytársának édesapjával. Szereda mellett egy faluban lakik, özvegyen. Kérdem, hogy telt a napja, mire ő: elment a nyerges tetői ünnepségre, és azután ide is eljött. "Ezt a napot erre szántam" - mondta egyszerűen.
s bár én is nagyjából egész nap ünnepeltem, úgy érzem, neki többet jelentett az ünnep, mint nekem. Alig hiszem el, hogy van még ilyen. de szép, hogy még van.
visszatérve Babóra - teljesen magával ragadta az ünnep heve. olyan lelkesen vett részt mindenben és annyira átélt mindent - főleg azt a részt, hogy lépést futottunk a huszárokkal - olyan intenzitással, hogy élvezet volt vele lenni. fáklyát tartott, énekelt, megnézett magának mindent, és közben még játszott is!
gyermeket nevelni ezért is gyönyörű - kapsz még egy gyermekkort ajándékba...
ma azt mondja délután: "anya, tanítsd meg nekem azt, hogy: esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk"
5 megjegyzés:
Nekem fel sem tűnt, hogy Március 15 van (volt), ennyit az ünneplésről, és én megtanítanám a Nemzeti dalt :)
A gyerekek mindig rátapintanak a lényegre :)
Nálatok én is szívesen ünnepeltem volna március 15-öt!
És megtanítottad neki?:) Meg Babót többet nem eszünk?:) Na jó..babot:))
en se unnepelek mostanaban, Varadon vhogy nem jon...pedig regen de nagymagyar voltam en is, faklya meg minden ami kell!:))
Megjegyzés küldése