2011. február 13., vasárnap

koktél




Épp egy hete, hogy vége a vakációnak. A vakációnak, ami olyan jól telt, hogy ha nem dicsekszem, akkor is csak jót mondhatok róla. Szovátán voltunk Bálinttal kettesben, és bár sok mesélni valónk nincs, azért jól telt. a programunk nagyjából ugyanaz volt: aludtunk, míg jólesett, reggeli, úszás és sós dézsában való ázás, ebéd, szunya, majd ugyanez estig. beszélgetés, tv csatornák pattogtatása, alvás. Azért nem volt unalmas, és a harmadik nap után a negyedik ilyennek úgy örültünk.
Éééés még megnéztünk egy úgynevezett Nomád campinget. Képek itt:
Ha nem lett volna hideg, akkor mutatnám, milyen jurtában aludni. De hideg volt, és a camping üresen állt- bár meg volt adva a lehetőség, hogy bemelegítsünk egy sátrat, mégsem használtuk ki... de ha valaki csatlakozna hozzánk tavasszal, csak szóljon. Jó kis csapattal máris szívesebben indul el az ember!
Az ötödiken elmentünk az addig nagymamánál vakációzó gyerekekért és őket is magunkkal vittük. Péntek du-szombat de. így. Közben römizés.

Na, az Úr legyen velünk - mondja mama induláskor a gyüli felé. Velünk lesz! mondja rá Babó.

Bonus Pastor alapítvány munkájának bemutatása, szívmelengető bizonyságtevés, Marosvásárhelyen.

Aztán itthon a vasárnap, hogy a lélek utolérhesse a testet és hétfőn mindkettő mehessen munkába, oskolába.

kisimult az arcom bőre, a lelkem is valamicskét.
új elhatározások.

s azóta már eltelt egy hét.
holnap Bálint-nap.

szeressük egymást, gyerekek :D

4 megjegyzés:

Borzási A. Kriszta írta...

a gyerekek is bizti élvezték Kati mamával :)

Lea Mónika írta...

namánna!:D
klassz!!:D

Ferencz Adél írta...

A tegnap is az eszemben jártál! Olyan klassz volt az vasárnapi Istentisztlet. Azon gondolkodtam, hogy olyan jól éreznéd magad itt! :)

Ölellek ám! :)

Abigél írta...

hát, szerintem nincsenek is ráncok az arcodon:))
vagy csak nekem nem tűnt fel?

látogatók 2009 jan 28-tól


View My Stats