A kihívás pedig azért, mert kérdez, és nagyokat kérdez. Odafigyel temetésen a prédikációra, és lereagálja. (Dédi tata temetésére mentünk, és mivel hetek óta foglalkoztatja a halál és a temetők , gondoltam, jobb ha viszem, mint ha nem. ) Pl. temetik tatát, és ő megjegyzi (ölemben van, mert én tudom, hogy fél többek között attól, nehogy ... ki sem írom) anya, ez nem örök élet. Beszélgetéseinkben gyakran előhozza az élet és halál kérdését, a menyországot, öröklétet. Persze sokszor csak keresem a szavakat, amelyek segíthetnek neki megérteni belőle valamit. Szavakat, amelyek oszlatják a halálfélelmet, a visszafordíthatatlantól való félelmet. Örök élet - másként, máshol - egyelőre nem tetszik neki az ötlet.
Most is a hazaúton azt mondja, hogy ő nem akar láthatatlan testet a menyországban. Mondom, hogy semmi gond, a Jó Istennek elmondja kívánságát, és mivel ő szereti, teljesíteni fogja kérését. Erre azt kérdi a kicsi, hogy tudja majd ezt megmondani Istennek, ha egyszer nem tud beszélni? Miért ne tudna? Mert ha meghal, már nem tud beszélni a szája... Aztán látni a megkönnyebbülést az arcán, szemén, amint rávezetjük, hogy az Úr ismeri gondolatait, és mivel ő mindent, hall, most már tudja, hogy ő mit szeretne. Isten hallja, amit én itt mondok a kocsiban? Igen. Akkor jó, amert akkor már tudja, mit szeretnék :)
milyen nagy dolog, ha valaki nem csak megnyugtatni akarja gyerekét és ezért mesél neki a menyországról, hanem úgy is gondolja. Én hiszem is, amit mondok neki Isten jóságáról, az örök életről, a másféle életről, a könnyek hiányáról. Új dimenzió...
a nagyobb fiúk természetesen bekapcsolódnak (vagy ők kezdik ) a beszélgetésbe, elmerülünk a titkok világában, beszélünk az észlelés határairól és az emberi lét korlátairól. Arról, hogy mi a kapcsolat az anyag, a mozgás, a fény és a látás között. Ez fizika, majd tanuljátok... Babó meg azt mondja szomorúan, hogy ő sajnos nem érti a fizikát és a hozzá tartozó szavakat...
szóval keressük a válaszokat, beleütközünk saját korlátainkba, imádkozunk, és hiszünk. kongruencia... amikor a felnőtt hű ahhoz, amit mond...
3 megjegyzés:
ilyenkor szeretnék a gyereked lenni...még a fiad is, nemcsak a lányod:)
És nem mindig könnyű tartani magunkat az általunk mondottakhoz-ígértekhez.Ilyenkor mi is tanulunk,és tanulva tanítunk.De ezt te jobban meg tudnád fogalmazni gondolom:)
Márta, h te miket beszélsz!
Megjegyzés küldése