és így lett, bár akkor még nem gondoltam, hogy ez hosszú menet lesz.
a július úgy telt, hogy heti rendszerességgel kellett munka-ügyben tenni valamit: vagy igazolásért felmenni Kvárra, vagy beiratkozni, vagy nyelvvizsgára menni, vagy vizsgázni, vagy eredményt nézni, vagy nyilvános gyűlésre, ahol azután választani kell az üres helyek közül...
A vizsga elég jól ment - hála az Úrnak! - mégsem jöttek ki a számításaim(ink). Nagyjából az történt, hogy nem volt mit választani. Egy lett volna, azt elvitte valaki más, aki nagyobb jegyre írt. ezért következett a várakozó lista: tudtam, hogy egy kolléganőm valamikor augusztusban készül gyereknevelési szabadságra menni, reméltem, hogy meghirdetik a helyét. az igazsáfghoz azért hozzátartozik, hogy a remény mellett is elég rossz volt üres kézzel hazamenni a gyűlésről.
mégis, különleges volt megélni, hogy egy héten át minden nap célzottan beszél hozzám az Úr, ilyeneket: hogy ő, az én őrizőm, nem szunnyadt el. hogy gondját viseli a nyájnak. hogy nem kell nekem emberekben bízni, mert az bolondság. hogy ő gondoskodik a benne bízókról.
így hát nem bíztam emberekben, nem kilincseltem és nem is telefonálgattam.
a stressz azért jelen volt, bár háttérbe szorult. a helyzetről akkor tudtam igazán megfeledkezni, mint nem létező problémáról, amikor elindultunk szabadságra. na attól kezdve jól éreztem magam a bőrömben. (az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a jó érzést gyarapította a tény, hogy két hétig nem kellett főzzek).
A szeptemberi "elosztás" előtt már nagyon égett a talaj a lábam alatt, mert a hely még mindig nem volt meghirdetve helyettesítésre. Már azon voltam, hogy nekiindulok, és vagy itt, vagy ott, de szólok egy-két szót az érdekemben, amikor az Úr megint azt mondta a reggeli zsoltárban, hogy ne bízzak a vezető emberekben. hát nem mentem se ide, se oda, csak vásárolni. Útközben az én főnöknőm hívott, hogy meghirdették a helyet!
azután már csak a hálaadás maradt hátra és amíg az elosztásoknál rám került a sor, egy fergeteges ligretto partira :D
a többi hálaadás és vegyes érzelmek.
tegnapra is volt ám üzenet: az új munkahelyen is benne kell bíznom: elfogadnak, befogadnak, ... az Úr asztala. ennek a súlya sem az én vállamat kell nyomja. nem kell görcsölni és megmutatni legjobb arcom. a munkára is van egy áldás...
hát leírtam, hogy emlékezzek rá a következő években is. hálaadással.
2 megjegyzés:
hogy mikent mond ez a BB ;) neha nem is emlekszik ra... de masok meghaljak es elnek is vele. hiaba... ezert egyik kedvencem "A szavak titkos elete"... kesz csoda.
amugy ujbol egy igazi pelda arra, hogy nem hiaba akar probara tenni a Mester.
Ámen! nagyon szuper Istenünk van!!!:D
Megjegyzés küldése