mert anya sem

ma délután nem mentem sehová. Délelőtt még a klubba - késve- hogy segíteni tudjak, ha kell (nem kellett, Tami nagyon ura volt a helyzetnek, nem úgy, mint valamikor néhány hete én) elmentem és aztán semmi. Majdnem elmentünk ki a zöldbe, de megjütt újra az eső, a szél, és hirtelen rám jött, hogy én nem megyek. Ezen a héten napról-napra halogattuk a takarítást, aztán most már nem tudtam tovább.
Egész nap anya járt a fejemben, meg a hiánya. Aztán arra gondoltam, hogy ha így állna az ő lakása mint a miénk, anya biztos nem menne! Máris könnyebb volt eldönteni, hogy maradjak és takarítsak. a sírós emlék most a citrom, a lábatlankodók nélküli takarítás a limonádé :)

annak idején még otthon, lányként, ha valamilyen rossz tulajdonságomra felhívták a figyelmemet, megtörtént, hogy viccesen rámondtam:"atyáinktól örökölt hiábavaló természet" :)

aztán már a saját házamban, szembesülve hibáim vagy mulasztásaim, tévedéseim következményével már azt mondtam: "nem vagyok jobb az én atyáimnál"...

ma úgy gondolom, nem vagyok még olyan sem :(

talán az igazsághoz most vagyok legközelebb!