út

rájöttem, hogy a latyakos hóban biztonságosabb futni, mint csak úgy simán menni. Valószínűleg amiatt, hogy nem olyan görcsös a testtartás. én legalábbis ilyenkor nem csúszok meg.
arra is rájöttem, hogy nem elég egyetlen járási technikával megindulni. még akkor sem, ha épp vonathoz siet az ember.
szóval az iskolaudvaron a keringő lépései bizonyulnak a leghasznosabbnak - így megtalálhatók a pocsolyák közötti apró foltok, ahol nem süllyed a csizma két ujjnyira a sárba. ha vagyunk elég figyelmesek, hogy kövessük szemünkkel azt a táncparkettet helyettesítő sávot, amit a kezdők kedvéért apró kavicsokkal jelöltek. :)
Az udvarról kiérve kis pihenő a lábnak, de nem a szemnek. Annak követnie kell a zöld szegéllyel díszített útszélt, ahol soha nem volt járda... ezen a szakaszon csak arra kell figyelni, hogy ne füvezzünk :D mert csúszósabb mint gondolnánk. a sár ott nem annyira hivalkodó, de annál alattomosabb.
kanyar, és tiszta terep a sportterem hátoldaláig. hófoltos, de járható.
balra térünk, itt újra fokozott figyelemmel lépünk. csúszik, jobb oldalt árok!
nem esünk bele. de már fáj a boka. kacsaláb nélkül nem is olyan könnyű végigkacsázni a sínek mellett.
havas is meg nem is, tócsák is meg nem is, jobb oldalt is meg nem is, hol itt tűnik (mondom, csak tűnik) könnyebbnek a járás, hol ott, a szántás már nagyon sáros...
kiérünk az állomásra.
ne kérdezzétek, merre jártam, hogy így néz ki a lábbelim. munkában.

amúgy a városban már nincs semmi hó, de én ugye oda kell menjek, ahol még van :D