futok a vonat után

nem tudom mi történik itthon, valami összeesküvésféle, mert egyáltalán nincs időm blogozni. Pedig milyen büszke voltam rá, h elkezdtem dolgozni, és mégis...
(Amúgy megjegyzem, hogy szerintem a blogozás nagyon jót tett nekem az elmúlt két évben. Nem jártám meg újra azt az érzelmi káoszt és éhséget felnőtt kapcsolatok után, amit a két nagyobb sráccal itthon töltött idő alatt. Számomra ez volt a szocializáció, méghozzá magas szinten. Köszi Y és G! blogtársak.) Hiába, más élete sokkal érdekesebb, mint az enyém. És abban is segített a blogozás, hogy kicsit eltávolodjam a napi esményektől, és előkeressem a szunnyadó humoromat, ezzel győzve le ingerültségem vagy haragom egy-egy incidens után.

És akkor a mai gőzt is adjam ki :)
majdhogynem naponta megharagszom egy-egy hanyag, felelőtlen, gondatlan, vagy csak butaszülőre, aki úgy árt a gyerekének, hogy nem is tud róla. Simán oda nem figyeléssel, elhanyagolással. a Durvább esetekről nem is írok, mert azokra nem haragszom, azokat megtépném! Pszichológusi diplomával a kezemben. Persze nem jönnének a "kabinetbe", akkor sem, ha hívatnám őket.
És akkor az önromboló, naív fiatalok, akik azt hiszik, tudják mit csinálnak, ismerik a másikat, és különben is... rájuk nem haragszom, csak tépelődöm, mit és hogyan mondjak, mennyit, hogy felébredjenek. Öntudatra. Őszinteségre. Egyenességre.

Ma pl egy olyan kissráccal dolgoztam többek között, aki harmadik osztályosan Z-nek mondja az N-t, és semmit, mondom semmit nem tud rajzolni. Soha nem fogott otthon a kezébe ceruzát. Még grafitot sem, nemhogy színest. És nem hibás érte! Most majdnem csaptam egyet az asztalra.

Ezzel be is fejezem ezt a témát, mert nem egészséges hazahozni a munkahelyi problémákat...

amúgy az ingázás nem is olyan vészes - azt leszámítva, hogy mindig rohanok, hogy elérjem a vonatot vagy a buszt. az előbbi általában késik, ezért én időben vagyok. egy idős kolléga folyton azzal bosszant, ha épp beesek a pályaudvarra, hogy hiába na, a pszichológusnak látszik, hogy van önbizalma.
Klassz kollégáim vannak! Akik nem azok, azok nem érdemlik meg, hogy a blogomban megemlítsem őket.
Szóval szeretem a munkám. És mivel leesett az első hó, és nem is ment el, azt hiszem kevesebbet fogok hazafelé stoppolni. Inkább buszozok - pedig az hideg, koszos, és szemtelenül drága.