2008. június 27., péntek

ebben nem bíznék annyira

Olvastam a napokban egy cikket az El Mondo oldalán a homoszexuálisak házasságáról, meg jó sokat a hozzászólásokból (az izomagyú bejegyzéseket könnyű kiszúrni :)), és nagyon nagy kedvem volt hozzáfűzni néhány okosságot :D de persze hozzá sem fértem a billentyűkhöz a kicsitől, így gondoltam, majd máskor...

szóval erre reagáltam volna először...
" A következő ellenvetés azonban már bennem is kényelmetlen érzéseket okoz: „de ha házasodhatnak, akkor gyerekeket is fogadhatnak örökbe, ill. nevelhetnek”. Hát igen, erre tényleg elbizonytalanodik az ember. Mivel személy szerint viszolygok a homoszexuális családmodell gondolatától, nem szívesen látnám, hogy gyerekeket is nevelnek. Arról nem is beszélve, amit a már hivatkozott New York Times-os hirdetés is felvet, hogy azt is lehetővé kéne tenni, hogy akár több homoszexuális/leszbikus pár közösen is nevelhessen egy gyereket. Ugyanakkor laikusként hajlok arra, hogy ha a szakemberek (pszichológusok, pedagógusok, szociológusok) döntő többsége meggyőző érvekre alapozva azt mondja, hogy ez jó a gyereknek, akkor nehéz szívvel, de erre is rábólintsak. Még abba is belemennék, hogy ha a szakemberek nagyon megosztottak, akkor mindig az adott intézmény dönthesse el, hogy hajlandó-e örökbe adni gyerekeket homoszexuális pároknak. Viszont azt megjegyezném, hogy félek attól, hogy a tudományos vitában félresöpörnének hívő kutatóktól származó esetleges ellenvéleményeket, mondván, hogy „ők elfogultak”, mintha a nem hívők elfogulatlanok lennének és nem befolyásolná őket az aktuális divat és korszellem. De ez már egy gyakorlati kérdés, ami nem érinti azt az elvi álláspontomat, hogy ebben a kérdésben hajlandó lennék a szakemberek döntésére hagyatkozni."

no a szakemberek véleményéről csak annyit, hogy amikor a szakdolgozatról beszélgettem a vezető tanárral, a lehetőségekről, esetleges vetületekről amelyeket körbe lehet járni, szóba jött a férfiblog-nőiblog. Startból lefújta azzal az indoklással, hogy "nemzetközi szinten nem támogatják az efféle kutatásokat, ffi-nő különbségek, összehasonlításokat " meg ilyenek. akkor hogy hagyatkozhatsz a nagynevű tudósok véleményére? mikor startból elvetnek olyan kérdésfeltevéseket, amelyek nem felelnek meg az épp aktuális trendnek? olvastam én már erről az Ethos-ban néhány hónapja...
amikor a suliban beszéltünk (pszichológián) a homoszexualitásról, a tanár letorkollt minden vitát azzal, hogy leszbi/homokos kutatók (akik között nem egy ilyen volt) megállapították, hogy nincs bizonyíték rá, hogy természetellenes lenne, tehát természetesnek kell tekinteni.
meg volt egy másik tanárunk, aki egyszer zárójelben megjegyezte: valahogy mindig úgy van, hogy a statisztikai adatok meg a kutatások feltevéseinket igazolják...

az első, amire rájöttem a pszichológián, hogy ebben az ágazatban elméletek vannak, amelyekre épül aztán a többi. az igazságtartalom bennük? több-kevesebb... hogy a sok terápiás módszer mégis működik? bonyolultak vagyunk, kérem :) kinél ez, kinél az jön be/ működik inkább, attól függően, hogy gondolkodik az egyén.
és akkor megint ott vagyunk, ahonnét elindultunk...

az én véleményem? meggyőződésből vagyok keresztyén, tehát elfogadom azt, amit a Biblia ír a témában.
csak ezután, és ennek fényében olvasom a többi elméletet. a pszichológiában szerzett ismereteim árnyalják a képet, jobban megértem a hogyan-t, de a Nagy válaszok nem ott vannak...
Nem egy gyógyulást láttam már bibliai elvekre épített "terápiás" kezelés, beszélgetés(ek), ima(k) után.

a cikkben felvetett kérdésre persze nem válaszoltam, de nem is azt akartam :)

2 megjegyzés:

Rena írta...

Amikor még én végeztem az egyetemet akkor a homoszexualitásról a Deviancia tantárgy keretén belül tanultunk. Szóval ami még pár évvel ezelőtt devianciának, rendellenesnek számított az mára természetes lett? Szép kis világot teremtettek nekünk ezek a tudósok...

encóka írta...

a pszichiátria tanárom is oda sorolta, no de ő régivágású volt...
a másik, akit említettem az kognitív viselkedésmódosítást tanított, meg egészségpszichológiát...

látogatók 2009 jan 28-tól


View My Stats