van, amit nem szeretek írni. vagy szeretek, csak elkezdeni nagyon nehéz...

eléggé utálom

ezt a vizsgadolgozatot meg kell írni állapotot. Még egy sort sem írtam meg belőle, de már rengeteg oldalnyi statisztikai adatot összehoztam. persze ezt csak cédén kell csatolni, nem tölthetem meg táblázatokkal meg ilyenekkel a negyven oldalt :O. Arra gondoltam, azért valamilyen mutatós grafikont csak össze kéne hozni.
Közben szoktatom magam ahhoz a gondolathoz is - jobban mondva kettőhöz- hogy
1. nem készülök el időben és megint csak február lesz belőle. nem örülnék neki, de a gondolatot szokni kell, hogy ha muszáj, akkor ne érjen készületlenül : )
2. lesznek fehér éjszakáim a legeslegutolsó napokon, amikor majd kiderül, hogy július vagy február...

Szeretnék túllennimárrajta.
És tudom, hogy mindenkivel így van, hogy amikor nagyon kellene a szabad idő és a csend akkor pont egyáltalán semmi nincs, és még sok olyan is közbejön, ami máskor nem szokott, és engem nem kérdeznek meg, hogy jöhetnek-e, zavarnának, sírjanak-e, csüngjenek-e rajtam, akarok-e parkba menni meg homokozni, mert persze hogy akarok, csak senki nem olvas és nem ír helyettem tudományos értekezést. A legidegesítőbb, hogy a kedves "mások" az én aggodalmaimat elintézik egy "te úgyis ügyes vagy" mondattal. Itt egyáltalán nem erről van szó!
Gondolok én arra is, hogy ez a vizsga is benne van az Úr tervében, és akkor visszaérek a csendesebb vizekre. Mert tudta Ő azt előre, amit én nem, ami miatt úgy döntöttem, hogy mégis elvégzem, és ezt akkor be is kell fejezni rendesen. És utána?

érdekes, hogy a kompetencia érzése nincs összefüggésben a birtokolt tudásmennyiséggel. Inkább az elfelejtett dolgok és a még nem tanult dolgok halmazával :( ki értti ezt??!!?? utóbbi esetben találóbb lenne az inkompetencia szó, de az más hasonló szavakkal asszociál, és hát nem ragozom. minek ragozzam?

azért úgy döntöttem, elmegyek a csendesnapokra. hétvégeken úgysem tudok tanulni, legalábbis eddig sosem jött össze. szombaton este hazajövök és vasárnap már nem megyek vissza (pedig előre tudom, hogy MENNYIRE fogom sajnálni), de Péter vasárnap indul erdei iskolába, és el kell készítsem.
drukkolok még annak, hogy hétfőig Krisztián lába annyira begyógyuljon, hogy zoknit és cipőt lehessen rá húzni. Hétfőn bizakodó voltam, ma már nem vagyok benne biztos. Az ő osztályuk hétfőn indul szintén erdei iskolába csak más helyre, és nagyon sajnálnám, ha lemaradna róla. Ő is drukkol neki.

anyósom, Kati mama :) jön hozzánk férjestől (a gyerekek újonnan beszerzett János tatája), így nyugodtabban leszek a csendesnapokon, hogy nem lesz Bálint egyedül a három fiúval. a következő hétre pedig vegyes érzésekkel gondolok: egyrészt örömmel és várakozással meg imádságos szívvel, mert itt lesz Mihály nálunk, másrészt szakdolgozat... de ezt már mondtam. És jövő hétvégén Bálint megy 15 éves tankörtalálkozóra Miskolcra, aminek örülök, csak egyedül leszek a gyerekekkel, és szakdolgozat...
mielőtt rögeszmémmé válna ez az izé, befejezem ezt a pósztot és megyek olvasni. de kellett valami nyoma legyen annak, hogy micsoda nehéz dolog megírni egy blogokról és énmegmutatkozásról szóló szakdolgozatot. Amit nagy a gyanúm, a vezető tanár csak végleges formájában lesz szerencsés megpillantani...